"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2013. szeptember 23., hétfő

A feketefenyő illatú Hechtsee, és annak sellője

A bajor-osztrák határ mentén húzódik egy bajor kis település Kiefersfelden, majd 5 km-re Kufsteintól. 
Valójában olyan érzésem volt mikor ott jártunk, hogy az ország végén járunk… pedig Tirol és Bajorország sok-sok hasonlósággal bír, szinte összefolynak.

Kiefersfelden májusfája
Fazsindelyes templom
Habos-muskátlis


Emanuel Geibel német lírikus idézetére találtam egy ház homlokzatán: 
"Szép idős korban hűségben, az új erejében megerősödni és örülni"



Az erő összpontosul a padon pihenőn

Kurtán bejártuk a települést, majd átgyalogoltunk Ausztriába az erdőn át, a hegyek közt megbújó Hechtsee-hez (csuka-tó).

Irány a Hechtsee
A csuka név nem véletlen, ugyanis 2007 májusában egy Rappold nevű úriember kifogott  itt egy 21,5 kg-os 135 cm hosszú csukát. Ennek egy másolata látható is a tó strandjának bejáratánál. A fizetős, tiszta strand mellett egy teraszos étterem várja a betérőket, ahonnan csodás a kilátás erre a természetes tóra.

Kapitális csuka

Hechtsee
Strand



A népi mondák szerint itt élt/él a Hecht Nixe, a tó sellője. Nos, vele nem találkoztunk, pedig a tavat alaposan körbejártuk, de valami vonzerő érezhető volt egész idő alatt… :-) Sellő ide vagy oda, én el voltam/vagyok varázsolva a tó szépségétől!
A zöld szín százánál is több változata tárult elénk a víz, a fák, a bokrok képében. A zöld szín hatása, ahogy SziPorka bejegyzésében is olvashatjátok, többek között: kiegyensúlyozza a testet, lelket, szellemet, segít az alvászavarokban, a testi/lelki feszültséget old, segíti a koncentrálást stb.


A természet különleges formái

A hegyekkel körülölelt tavat az erdőn keresztül kényelmesen körbe lehet járni. Több pihenőpad ad lehetőséget egy sziesztára, elemózsiánk elfogyasztására, vagy csak a természet megfigyelésére. A vegyes erdőn átszűrődő napfény kellemes ősz kezdeti hangulatba hozott bennünket. Mégis mikor a tóra ívelő feketefenyőket megpillantottam és intenzív illatukat megéreztem, pilláim elnehezültek és már-már a horvát tengerpartokon éreztem magam… Aki járt ott ismerheti ezt az illatot. Nehéz volt szabadulni ettől a kettős érzéstől - sokáig tartott a tó megkerülése, akkor ott megszünt az idő.


Bíbor nebáncsvirág
Harangvirág












Tollázkodás
Kárókatona


Óriás pontyok

Apró kékes-zöldes snecik

Molnárkák

Tartsuk be a természet törvényeit és óvjuk is!



Mégis itt figyel a sellő....? :-o
Kén a köveken
Háttérben a Wilder Kaiser


A tó túlsó oldaláról szép kilátás tárult a Wilder Kaiser hegységre. Egy padról figyelve készítettem a képeket, amikor néhány másodpercre egy érdekes pillanatot sikerült megörökítenem. A Kaiser egyik hegycsúcs mintha a felhőket lőtte volna egy háromszög formába szét...






A strand, ahonnan indultunk
A terasz, ahol kávéztunk